P1050608

A magyar konzulátus “ajánlásával”

Sziasztok!

A két brazil mammutváros, azaz São Paolo és Rio de Janeiro meglátogatása előtt gondoltam utánanézek, mit javasol a brazil iai magyar konzulátus az oda érkező magyarok számára. Nos, a honlapon szó szerint az alábbi szöveg áll:

Felhívjuk a Brazíliába utazók figyelmét, hogy a közbiztonság a magyarországi helyzethez viszonyítva körültekintőbb magatartást követel meg az utazóktól. A turisták által látogatott helyeken (Rio de Janeiro, São Paulo, Foz de Iguaçu, Salvador, Fortaleza, Recife, Belo Horizonte) bármikor és bárhol lehet számítani kisebb-nagyobb bűncselekményekre. A leglátogatottabb helyeken (nevezetességek környéke, strandok, szállodák, éttermek, bárok, diszkók, stb.) gyakoriak a külföldiek sérelmére elkövetett lopások, fegyveres rablások, utcai zsebtolvajlás, őrizetlenül hagyott értékek eltulajdonítása. Gyakran fiatalkorúak az elkövetők, akikről nem feltételezünk hasonló cselekményeket. A rablók nem egyedül cselekszenek, ezért még saját erőfölényünk megléte esetén sem szabad ellenállást tanúsítani, mert az a számunkra az adott pillanatban nem látható bűntársak erőszakos reakcióját váltja ki. Rablás esetén általában ne próbáljunk meg ellenállni, mert az elkövetők a tapasztalatok szerint a habozás nélkül erőszakhoz fordulnak és használják fegyverüket. A bűnözők könnyen jutnak fegyverhez és azt meggondolás nélkül használják is. Javasoljuk, hogy az nyilvános helyeken járva a turistánál mindig legyen 20-30 USD-nek megfelelő helyi pénzmennyiség, amit rablás esetén át lehet adni.“

P1050597

                                                Brazil reál. Kb. 65 reál felel meg 30 USD-nek

Hát körülbelül ezt hallottam eddig ismerősöktől, tapasztalt utazóktól is. Az azért mégis elég kemény, hogy ez így le van írva a konzulátus honlapján. Vagyis, hogy legyen nálad pénz, amit készségesen oda tudj adni, ha esetleg a nyílt utcán fegyvert fognak rád. Pár napja olvastam, hogy Rio-ban már fokozott rendőri felügyeletre lehet számítani a Húsvét és a közeledő foci világbajnokság miatt, így talán ott valamivel jobb lesz a helyzet, mint előtte volt.

De a tanácsokat betartjuk, és reméljük a legjobbakat. Addig is egy az interneten annak idején nagy sikert arató videó, amiben egy brazil tolvaj fényes nappal próbál motort lopni a kamera tulajdonosától, ám ezúttal nincs szerencséje..

 

Mindenesetre vele már biztosan nem fogunk találkozni..

Hamarosan jelentkezem São Paoloból, jó hétvégét Nektek!

P1050624

Floripa, a legjobb élet egész Brazíliában?

Sziasztok!

Florianópolist már az eddigi brazil posztokban említettem, de részletesen még nem írtam róla, hát most erre is sor kerül. A közbeszédben általában Santa Catarina sziget egészét „Floripa“ vagy Florianópolis néven emlegetik, ám a valóságban a szigetet a szárazfölddel összekötő hidak két oldalán elhelyezkedő közel félmilliós városról beszélünk. Ha az ember délebbről, esetemben Uruguayból érkezik, itt szinte arcbacsapja a civilizáció szele, Floripa ugyanis tele van modern épületekkel, új autókkal, flancos éttermekkel, kitudja hány sávos autópályákkal és még sorolhatnám.

P1050470

                                                                Floripa bevásárlóutcája

Ez természetesen nem véletlen, a város egész Brazíliában a legjobb „HDI“ (Human Development Index) mutatóval rendelkezik, amely mutató a várható élettartamot, iskolázottságot és a várható vagy meglévő keresetet mutatja. Vagyis igen jól élnek itt az emberek. A New York Times szerint „Florianopolis is the Party Destination of the Year in 2009“, vagyis a 2009-es év legbulisabb helye, amelynek köszönhetően a turizmus az utóbbi pár évben még az előtte lévő időszakhoz képest is nagyon megugrott.

P1050657

                                     Húsvéti kínálat több, mint ötven féle óriástojással

A város, ha többnapos ottartózkodást annyira nem is –a turisták nagy része a sziget kisebb településeinek egyikére igyekszik- de egy kisebb kirándulást mindenképpen megér. A forgalmas sétálóutcán végigsétálva a brazil hagyományoknak megfelelően egymás hegyén-hátán vannak a kilós vagy „all you can eat“ éttermek, egészen jó áron. Mi is beneveztünk párszor erre a menüre, hiszen messze ez a legolcsóbb és legjobb megoldás, ha az ember egy jót akar enni Brazíliában.

P1050601

         Két adag ebéd a kilos étteremben. Egy adag ezer forintért, igazi mangólé is jár hozzá

Desszert utáni második desszertként tudom ajánlani a képen látható italt, amelyet az utcán sokfelé lehet vásárolni. Az orrunk előtt egy erre kifejlesztett géppel préselik le a cukornádat, amit rögtön összekevernek zöld citrommal és jéggel, majd öntik is a poharunkba. Alapvetően egy kellemesen édes, hűsítő italt kapunk, amit én személy szerint szívesen iszogatnék akár egész nap. :-) Két dolog a hátránya: természetesen nagyon magas a cukortartalma, és nem is adják nagyon olcsón, egy pohár 300 forintba kerül.

P1050480

                                                                 Készül a cukornád-ital

Ezen kívül inkább a lányoknak paradicsom Floripa város vásárlókörzete, ugyanis jobbnál jobb bikiniket és nyári dolgokat árusító, olcsó üzletek érik egymást. Én is szívesen vásárolgattam volna, de az utazó hátizsákban már egy tűhegynyi hely sincsen..Azért még erősen gondolkodom egy európai csomagküldésen. :-) Ha jó üzleti érzékkel és/vagy portugál nyelvtudással vagyunk megáldva, az utcákon magukat kiabálva hirdető árusoktól is be tudunk szerezni egyet s mást: kezdve a legújabb iPhone-tól egészen a kokainig, attól függően, hogy ki mennyire bátor..

P1050615

                                                   Utcai cipőtisztítók munkára várva

A sétálóutcához közel találtunk egy hangulatos, amolyan botanikus kertszerű parkot, ahol többek között a város és valószínűleg a régió legöregebb fája található, egy hatalmas, több,mint 100 éves fűzfa. Sokan annyira különlegesnek tartják ezt a fát, hogy emiatt utaznak városba..

P1050606

                                                                        A híres öreg fa

Amikor ott voltunk, a fa alatt és egyébként mindenfelé a városban is az utcán egy kis asztalnál két nagyon elszánt hölgy üldögélt, akik egy bizonyos katolikus gyülekezethez tartoznak, és az utca emberét próbálják rábeszélni a gyülekezethez való csatlakozásra. Pontosan nem tudom, hogy melyik csoporthoz tartoztak, mindenesetre ez itt Brazíliában egy elég jól menő üzletnek számít. Nagyon sokféle különböző szekta létezik, az egyiknél többet, a másiknál kevesebbet kell a tagságra szánni, viszont az szembetűnő, hogy mennyi különleges új imaház és gyülekezeti helység épül ezekből a pénzekből. Reklámra is van kapacitás, hasonló információs asztalkákkal és hangosbemondóval felszerelt autókkal többször találkoztam már..

A város nincs megáldva nagyon intenzív kulturális élettel, így mi többnyire még a vízparton sétáltunk, illetve a piacot látogattuk meg, ahol sokféle, európai szemnek ismeretlen gyümölcssel és zöldséggel találkozni.

P1050482

                       Babízű különleges növény a piaci kínálatban. Az utcákon sütve kínálják

A város érdekes jelensége még a Hercílio Luz híd, amely sokszor megjelenik képeslapon, illetve sokan Floripa ismertetőjelének tartják. A városnak és egyben az egész üdülőszigetnek összesen három hídja van, amely Floripát a kontinenssel összeköti. Ezek közül a fent említett Hercílio Luz híd a legrégebbi, több, mint 70 éve építettek, ám egy pár évvel ezelőtt teljesen lezárták a forgalom elől, mivel túl veszélyes.

P1050668

                                                              Floripa híres, lezárt hídja

A dolog heves vitákat váltott ki, hiszen a híd azóta is minden este gyönyörűen ki van világítva, a város turistalátványosságának számít, azonban a forgalmi dugók egyre nagyobb gondot okoznak a hidakon; csúcsidőben előfordul, hogy egy autós egy órát is eltölt a dugóban a két működő híd egyikén, és közben azon gondolkodik, vajon a harmadikat díszes kivilágítás és a turisták miatti restaurálás helyett miért nem póbálják inkább minél hamarabb újra forgalomba helyezni..

Hazafelé úton véletlenül találkoztunk még pár, a hostel tulajdonosához tartozó tehénnel. Zebúnak hívják ezt a fajtát, különlegessége, hogy nincs szőre, és a nyaka végén egy púp van, amely a húsz kilogrammot is elérheti.

P1050676

                                                                     A hófehér zebúval

Ennyit Florianópolisról dióhéjban, hamarosan újra jelentkezem, addig is jó hétvégét Nektek!    

 

P1050516

Ahol a szörfvilágbajnokkal is találkozni lehet..

Sziasztok!

A hotelban eltöltött csodás első hét után a Santa Catarina szigetén fekvő Barra da Lagoa felé vettük az irányt, hogy a következő szűk két hetet ott töltsük el. Érdekes, hogy az itteni tömegközlekedés -legalábbis a szigeten belül- olyan hatékonyan működik, hogy a sziget északi részéről a körülbelül 20 kilométerre fekvő következő úticélig két órát buszoztunk, kitudja mennyi átszállással.

P1050549

                                                                   Banán a brazil utcán

Aztán végül megérkeztünk, és látvány azért kicsit kárpótolt. Az alig négyezer fős Barra da Lagoa a térképen nézve a sziget körülbelül felénél helyezkedik el. Ez a kis hangulatos halászfalu alapvetően három dologról híres.

Elsőként a hullámairól, ami leginkább a szörfösök miatt fontos. Olyannyira, hogy így a március végi-áprilisi őszben is még egymást követik a deszkások a strandon. Azt mondják, a jelenlegi szörfvilágbajnok is Barra da Lagoa-ban lakik jelenleg. Én ugyan még nem találkoztam vele – vagy csak nem mutatkozott be :-) – , de a Wikipédia szerint tényleg itt lakik..

20140327_173156

                                                    Kilátás a falu egyik kirándulóútjáról

A hely második ismertetőjele az a csatorna, amely egy a hegyek között fekvő nagyobb lagúnát és az óceánt köti össze. Ez a csatorna gyakorlatilag kettészeli a települést, és az egész összeképnek egy erőteljes velencei hangulatot ad. Történetesen a mi szálláshelyünk a falu központjától nézve a csatorna túlsó oldalára esik, ami egész egyszerűen azt jelenti, hogy a hostelt csak a rendelkezésre álló kis csónakokkal tudjuk elhagyni.

P1050537

                                                                          Úton hazafelé..

Elképesztő, hogy az itteniek mennyire hozzá vannak ehhez szokva, teljesen természetes közlekedési eszköz ez errefelé, mindegy, hogy az ember éppen bevásárolni megy, vagy az esti bulizásból tér haza. A helybeli gyerekek bármilyen erős sodrásnál hazakormányozzák a csónakot a képen látható botokkal, kutyák átúsznak, ha ott van dolguk, egyedül nekem akadtak kisebb-nagyobb problémáim az elején. A csatorna különlegessége ugyanis, hogy attól függően, hogy az áramlás a lagúna vagy az óceán felől érkezik, a víz egyszer szinte állóvízzé, majd pár órán belül ismét szinte gyors folyammá változik. Az élet egyébként nagyon élénk a csatornában, kisebb- nagyobb rákokat, és a rengeteg halat sokszor csónakázás közben is jól látni.

P1050558

                                                                          Tengeri ebéd

A harmadik dolog, ami egyben Barra da Lagoa talán egyetlen klasszikus turistalátványossága, egy teknőspark, ami a legnépszerűbb strand tőszomszédságában található. Létezik ugyanis egy „Tamar“ nevű államilag finanszírozott projekt Brazíliában, amelynek keretén belül a tengeri teknősök védelmével, gyógyításával és szaporításával foglalkoznak. Brazília-szerte sokfelé lehet találni több teknőscentrumot, amik mindenhol látogathatóak is. Santa Catarina szigetén a Tamar projekt helyszíne Barra da Lagoa-ban található.

Teknösök etetés közben

                            A teknösparkban..A jobb oldali kolléga 100 kiló körül mozog

A párszáz forintos belépőjegy megvétele után két lelkes gondozó vezetett minket körbe a medenceparkban, akik folyamatosan magyaráztak portugálul, láthatóan nagyon élvezik a munkájukat. Ugyan a portugáltudásom kimerül két mondatban, legalább volt időm az infokat elolvasni angolul. A medencékben egészen kicsi teknősöktől kezdve a több, mint száz kilósakig többféle fajtájú állatot is láttam. A program lényege minden esetben az állatok minél hamarabbi természetbe történő visszaengedése -nem elsősorban a közönségnek való mutogatása-, legyen szó akár nemrég született teknősökről, vagy többtíz éves, de beteg vagy sérült állatokról.

+Fotó. Teknös a gondozóval

                                                                           Etetés közben

A tengeri teknősöknek megvan az a jó tulajdonsága, hogy minden évben tojásrakáskor visszatérnek arra a helyre, ahol születtek, legyenek akármilyen messze is az óceánban. Így a programban dolgozók gyakorlatilag minden évben látják, hogy mennyire hatékony a munkájuk. És eléggé hatékonynak tűnik, a brazil kormány ugyanis 1980 óta működteti a programot, és egyre több pénzt áldoz rá. A tájékoztató után óriási teknősetetés következett a látogatók legnagyobb örömére..;-)

Legközelebb egy utolsó poszt erejéig visszatérek picit Uruguayba, de utána ismét Brazília következik majd. Jó hétvégét Nektek!

P1090425

A latinos munkamorálról 5 pontban

Sziasztok!

A múlt héten- amely egyben az utolsó volt Uruguayban- még a szokásosnál is többször sikerült hihetetlenül felhúznom magam, amiben többnyire az uruguayiak kissé sajátos munkamorálja játszott szerepet. Mivel Argentína ebből a szempontból szintén hasonló kategóriába sorolható, gondoltam öt pontban összeszedem a sajátosságokat, amik nekünk, ide érkező magyaroknak /európaiaknak egy kissé idegtépő lehet.

1. Mindenki nagyon ráér..

A megbeszélt időpont a legritkább esetben vehető készpénznek, minimum 10 perces késéssel szinte minden esetben számolni kell, legyen szó baráti találkozóról, boltnyitásról, hivatalos dolgokról vagy akár nyelvóráról. A rekordot Montevideoban sikerült megélnünk, az ismerős srác a megbeszélt időpontnál pontosan másfél órával később érkezett a találkozóhelyre anélkül, hogy előtte egy mukkot szólt volna. A bocsánatkérés is lazán elmaradt, hiszen Uruguayban voltunk, ahol teljesen másként mérik az időt..:)

P1100017

                                                                         Koraesti program

2. Bürokrácia és fejetlenség

Semminek nincs felelőse, mindenki csak néz és sajnálkozik. Ezt többször tapasztaltam az eltelt pár hónap alatt, amint egy bevásárlásnál nagyobb dolgot szerettünk volna véghez vinni. A turistainformációban térképpel lelkesen elmagyarázzák, hogy hol találod a különböző érdekes múzeumokat, amik aznap este hétig nyitva vannak. Összesen két óra gyaloglás árán kiderül, hogy a három múzeum közül egyik átépítés miatt van zárva, a következő a mondottnál jóval hamarabb bezárt , a harmadik pedig nem is létezik. Legalábbis a megadott címen.

Focimeccsre eljutni sem volt gyalog-galopp. Az európai Bajnokok Ligájához hasonló Libertadores kupa egyik meccsére igyekeztünk kijutni, az uruguayi Defensor nevű csapat fogadta a tavalyi brazil bajnokot. Jegyet csak útlevél bemutatásával lehetett venni, amit én nem szívesen hordok magamnál, így a saját jegyemet csak 15 perc késéssel tudtam volna megvenni. Mire visszatértem az útlevelemmel, az adott jegyárusnál több jegy már nem volt, erre az információra egyébként 25 percet kellett várakoznom, miközben körülbelül negyvenen várakoztak mögöttem engem egyre jobban utálva. Ez után a már megvásárolt jegyet számomra máig ismeretlen okból nem vették vissza, helyette a meccs kezdete előtt közel két órával azonnal a stadionhoz küldtek, hiszen „nagyon tele lesz, és lehet már most sem kapok jegyet“. Így történt, hogy a helyszíni abszolút problémamentes jegyvásárlás után másfél órát ültünk a teljesen üres stadionban, ami egyébként a kezdőrúgás előtt körülbelül tíz perccel kezdett csak megtelni. Mindezek ellenére a meccs abszolút megérte, eddigi igen hosszú életem során még nem sokszor láttam igazán jó focit élőben, talán mondanom sem kell, hogy a színvonal valamennyiben különbözött például egy otthoni Fradi-MTK mérkőzéstől..:-)

3. Szieszta, szieszta

Montevideoban csak pár boltocska zár be délutáni szieszta idejére, vidéken és Argentína északi részein viszont abszolút bevett szokás, hogy délután egy- fél kettő és öt óra között egy árva lelket sem látni az utcán, minden zárva van, hiszen mindenki a jól megérdemelt ebéd- alvás programban vesz részt éppen. Persze csak ráérősen, matét iszogatva térnek vissza az emberek a munkába szieszta után. Egy kicsit megmosolyogtam, mikor La Palomában a hostel tulajdonosa azt bizonygatta, hogy ő bizony nem tudna a nagyon stresszes Montevideoban élni, ahol mindenki mindig rohan (hahaha), és még egy kis sziesztára sincs idő. Hát, ő még nem járt Európában..

P1040922

                                                                  Látkép La Palomában

4. Piacgazdaság egy kicsit másként..

Viszonylag nehezen szoktam meg a ritmust, és még az utolsó montevideoi bevásárlások alkalmával is kicsit felforrt az agyvizem, mikor egy-egy bolti bevásárlásra került sor. Az teljesen elfogadott, hogy a téged éppen kiszolgáló (vagy inkább elviselő) bolti alkalmazott a tegnap esti buli történéseit meséli telefonon a barátnőjének, és a legkevésbé sem zavarja, hogy elvileg éppen rád, mint vevőre kellene koncentrálnia. Ha esetleg nem telefonon beszél, akkor a biztonsági őrrel vagy egy ismerős vevővel cseveg, ahelyett, hogy dolgozna mondjuk pénztárban. Az egy külön uruguayi művészet, hogy a szupermarketben a kasszás majdnem minden egyes terméket külön műanyagzacskóba helyez, ami persze szintén nem rekordsebességgel történik. És akkor még a megvető tekintetekről nem is írtam, amiket nagy pénzzel való fizetés során lehet begyűjteni. Mindenesetre az üres boltba való „beugrást“ nem ajánlom, ha éppen siet az ember valahová..

A bankban és az egyéb hivatalos helyeken ülők többen matét szürcsölve és a kollégákkal beszélgetve „hallgatják“ meg, hogy mit szeretnél, a legtöbb helyen SENKI nem beszél angolul, és hasonló dolgokkal még órákig tovább folytathatnám a sort..Az is érdekes volt, amikor az egyik legnépszerűbb kétnyelvű honlappal rendelkező hostelnak angolul írtam e-mailt (hiszen nekem ez még mindig gyorsabban megy), és erre ezt teljes mértékben ignorálva egy egyébként nagyon barátságos és informatív, de borzasztóan hosszú spanyol nyelvű választ kaptam. Még jó, hogy az értéssel már nincsenek nagy problémáim..:-)

Amikor az abszolút ebbe a rendszerbe született uruguayi ismerőseimet kérdeztem erről, kicsit értetlenkedve magyarázták, hogy hát itt a legtöbb helyen nagyon nehéz ám kirúgatni magad, ahhoz tényleg valami hatalmas hibát kell elkövetni. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen három ember munkájára vannak tízen egy-egy irodában, így azért nem lehet annyira nehéz az élet. A munkavégzés a legtöbb ember fejében tehát egész egyszerűen a fentebb leírtak alapján kell, hogy történjen, ha téged ez zavar, hát majd hozzászoksz..:-)

5. Kicsit fordított rendszer..

Van azért kivétel,de többnyire meg lehet állapítani, hogy a szolgáltatási és egyéb más szektor sem igazán igazodik a te igényeidhez, ez inkább fordítva kell, hogy történjen. Ezalatt értem például, hogy Karácsony vagy Szilveszter napján egyetlen nyitva lévő éttermet sem találtunk, hogy a négynapos karneváli hétvégén egész Uruguay szinte megáll, semmi sincs nyitva, hogy ezeken a napokon abszolút nincs vagy csak óránkénti (!) tömegközlekedés van, és taxit is csak isteni szerencsével lehet szerezni. Persze helyiként ezzel tervez az ember, viszont turistaként érhetnek kellemetlen meglepetések.

P1090930

                                                   Centenario stadion Montevideoban

A félreértéseket elkerülvén azért leírom, hogy rengeteg pozitív élményben, és sokszor működő dolgokban is volt részem az eddig eltelt időben, viszont a fentiek, sokszor egymásra halmozódva azért okoztak némi bosszúságot, így gondoltam, egy bejegyzést azért megér.

Hamarosan újra jelentkezem, addig is jó hetet mindenkinek!

funny-farm-animals-17

Fogas kérdés Uruguayban..

Sziasztok!

Mostanában egyre több a magyar egészségügyet -többnyire- gyalázó blogbejegyzés az interneten. Gondoltam, leírom az uruguayi tapasztalatomat ezügyben, habár szerencsére kórházi élményt nem sikerült szereznem. Lassan két hete történt, hogy egyik napról a másikra ágynak döntött egy „kisebb“ fogprobléma, ami ugyan azóta jobb lett, de valószínűleg végigkísér majd az utazás további részében is. Mivel egy jó pár napot félholtan ágyban kellett töltenem, és akkor nem tűnt közelinek a felépülés, muszáj volt valamiféle orvosi segítség után néznem.

Karnevál -ami itt Uruguayban annyira szent, mint nálunk a Karácsony- ideje alatt fogorvost szerezni szinte emberfeletti teljesítmény, viszont az én fogam pont ebben az időszakban mondott csődöt, így hát meg kellett próbálni a lehetetlent. Azért errefelé is a legtöbb dolog az „uram-bátyám“ viszony alapján működik (ismerünk még ilyen helyet, nem?), és ha az embernek vannak kedves, segítőkész barátai, és nekik is vannak ismerőseik, akkor egy kis szerencsével sok mindent meg lehet oldani. Így történt, hogy egy kedves ismerős ismerőse doktornő a karnevál utolsó napján „exkluzív“ fogadott a rendelőjében. Előtte üzent, hogy milyen gyógyszert szerezzek be, „csak menjek be és ideadják“ alapon. Nem tettem volna rá nagyobb összeget, hogy erős antibiotikumot és egyéb gyulladáscsökkentőt a szép mosolyomért -és persze a feldagadt hörcsögképemért- kapok a gyógyszertárban, de meg kellett lepődnöm. A gyógyszertáros szépen összekészített mindent, megkérdezte, hogy mit mondott az orvos -mondtam, hogy az még ez után jön-, majd nyújtotta a csomagot. Mondtam, hogy másnap visszajövök a recepttel, de csak nézett furcsán. Visszajöhetek, de nem fontos, itt sok minden telefonos bemondásra megy. Mármint az orvosi kezelés. Másnap ezt a „receptet“ kaptam, és így már kicsit minden világosabb lett.

P1050117

Szóval se vonalkód, se pecsét, se aláírás. Itt a nálunk használt agyonszabályozott receptes rendszer tehát ismeretlen. A doki egyébként az otthoni magánrendelős tapasztalataimhoz képest két dologgal lepett meg. Először is nagyon olcsó volt, ahhoz képest, hogy ünnepnapon extrán fogadott és egy órát eltöltött a számban, csak hatezer forintnak megfelelő összeget kért. Ennyiért szerintem a legtöbb otthoni rendelőben a számat sem nyitnám ki. :-) Ennek megfelelően mindenre felkészülve kétszáz dollárral érkeztem hozzá, de mivel nem tudott visszaadni, mondta, hogy valamikor a napokban nézzek be, ha van nálam apró. Pedig akkor látott először. Ez a természetes bizalom volt a második dolog, amin kicsit azért meglepődtem. Mivel az utasbiztosítás elvileg utólag fizet ilyen esetekre, bátorkodtam számlát, vagy valami hasonlót kérni, és kaptam is, így néz ki:

P1050118

Kötve hiszem, hogy a német biztosító gond nélkül fizetni fog ez alapján, de azért majd megpróbálkozom vele..

Hamarosan ismét gyakrabban jelentkezem, addig is élvezzétek a márciusi tavaszt! ;-) 

P1040895

Fotók, fotók Uruguayból

Sziasztok!

Sajnos jópár napja ágynak döntött a legbölcsebb fogam -utazáskor mindig legyen nálatok antibiotikum, erős fájdalomcsillapító és valamilyen gyulladáscsökkentő!-, így a szuper hosszúhétvégés programok mind elmaradtak a számomra. Cserébe feltöltök olyan képet, amik még nem szerepeltek a blogon, csak amolyan érdekességként..

Jó szórakozást hozzá! :-)

P1040474

   Old-timer autó. Montevideo-ban tolonganak az utcán, egyszer talán egy külön posztot is                                                                    megér ez a jelenség

 

P1040505

                          Szépségkirálynők érkeznek a karneválra, egy old-timerrel

 

P1040466

 Mate és a hozzá tartozó yerba (teafű) és termoszkínálat egy hipermarketben. Egyes boltokban                                                     komplett mate termékosztály is van

 

 

P1040944

                                                   A la palomai világítótorony belsejében

 

stadion

                                     A legendás Estadio Centenario Montevideoban

 

P1040789

  Csigatojások az óceánparton. Kb húsz centi hosszú, vízzel töltött műanyaglabdának néznek ki

 

P1040774

                                                              Háztető La Palomában

 

fóka

                                                           Oroszlánfókák Cabo Polonioban

 

naplemente

                                                              Naplemente Montevideoban

 

P1040844

                                                                            Atlanti-óceán

 

P1040454

És akik kicsit másként élnek..

Sziasztok!

Ha valami igazán kirívó dolgot látok, kicsit mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen sorsok vannak, és a különböző embereknek mennyire különböző felfogásuk van az életről. Nemrég megint egy ilyen sztoriba botlottam, és mivel épp semmi jobb írnivalóm nincs, gondoltam megosztom Veletek. Csak hogy lássuk, hogy van ilyen is. Itt Montevideoban a szomszédunkban lakik egy srác (aki minden kora reggel és késő este hangosan, botrányos hangon „énekel“, de ez egy másik történet), akihez pár héttel ezelőtt vendégek érkeztek. A vendégek egy nagy, ősrégi lakóbusszal parkoltak le a ház előtt, ami azóta is ott áll. Ezúttal éppen Brazíliából érkeztek Montevideoba, mert -hiszen a lakóbusznak valahol ez a funkciója- folyamatosan úton vannak. Nos, ha minket internetnomádként tartanak számon, akkor őket kis túlzással az igazi nomád kategóriába lehetne sorolni. Pár napja szóbaelegyedtünk velük, így körülbelül láthattam, hogyan is élnek ők. Először szinte irigykedve hallgattam a sztorikat, hiszen micsoda szabadság az, hogy bárhol leparkolva- a szállásért nem fizetve- könnyen lehet járni a világot. Igen, huszonévesen talán, gyerek nélkül. Vagy német nyugdíjasként, egy pármilliós, klímás lakókocsival. Ők viszont egyik kategóriába sem tartoznak. Egy házaspárról van szó, a nő kicsivel harminc felett, a férfi kb tíz évvel idősebb. Két kisgyerekük van, a fiú öt év körüli, a kislány alig múlt egy éves. Öt évvel ezelőtt vették ezt a retro-stílusú lakóbuszt a félretett pénzükből (ötezer amerikai dollárért), mert lakásra nem igazán futotta, de lakni azért kellett valahol..

A lakóbusz el

                                                                                    A lakóbusz előtt pózolunk

A busz egyébként hajlott kora ellenére még gurul, és belülről mindennel felszerelt; van hűtő, kis konyha asztallal, mosdó zuhanyzóval és egy hálórész. Mivel a kutya általában nem hiányzik a dél-amerikai családokból, így nekik is van egy, öten laknak tehát egy körülbelül 15 négyzetméternyi területen. A luxustól -vagy egy átlagos lakás berendezésétől- azért messze van, de legalább még minden működik. Ők argentínok egyébként, különösebb szakma és iskolai végzettség nélkül, így hiába is szeretnének egy kicsit stabilabb életet felépíteni, a mostani Argentínában erre aligha lenne esélyük. Mindezek ellenére meglepetésemre elég tájékozottak a világ történéseivel kapcsolatban, állandó internetük is van, sőt még angolul is beszélnek egy kicsit. Mégis annak idején maradt tehát a hippy-életmód, többnyire fű és egyéb dolgok eladásából keresnek némi pénzt (ezért itt Uruguayban nem is büntetnek), és a feleség még pluszban kézimunkával is foglalkozik. Szorgalmasan járják a piacokat -errefelé ez nagyon népszerű, kis túlzással emberi szerveken kívül mindent be lehet ott szerezni-, és mindig azzal üzletelnek, amivel tudnak. Az Ezüst-folyó térségén kívül jártak már Bolíviában, Kolumbiában, Peruban, Paraguayban és Chileben is. Azért ha összehasonlítjuk, területileg többet láttak a világból, mint én eddig, de azért ott a buszban ülve és beszélgetve mégsem irigyeltem őket annyira. Valahol elég szomorú, hogy Argentína, a világ nyolcadik legnagyobb országaként, amely számos természeti adottsággal, és ekkora területtel rendelkezik (még az Antarktisz egy részével is), nem képes egy stabilabb gazdasági helyzetet teremteni. A hippyk egyébként szinte mindenhol leginkább ismerősöket látogatnak meg, hiszen néha azért nem árt, ha az életterük egy kicsit kibővül, és a buszhoz tartozó akkumulátorokat is fel kell valahol tölteni..A körülményekhez képest egyébként egészen jókedvűek és mosolygósak (ez itt Latin-Amerikában azért nem meglepő), lelkesen meséltek az élményeikről és a gyerekekkel kapcsolatos dolgokról. Na igen, a nagyobbiknak hamarosan iskolába kellene mennie, így nagy az aggodalom ezzel kapcsolatban, hiszen az állami oktatásban- csakúgy,mint Uruguayban- Argentínában sem lehet hosszú távon nagy kitörési lehetőségről álmodozni.

A hétvégén focimeccs a program, és egy újabb karneválos buli kapcsán ismét kicsit messzebbre utazunk. Hamarosan újra jelentkezem ;) 

Hatalmas hullámok nyomában..

Sziasztok!

La Rocha megye az Atlanti-óceán partján, körülbelül félúton a brazil határ és Punta del Este között található. Többnyire végeláthatatlan óceánparti strandjairól és szörfturizmusáról híres. Na meg arról, hogy valamennyivel olcsóbb, mint Punta, és a szezonban igen jókat lehet ott bulizni is. A hullámok egyes helyeken egész hatalmasak, jól „lovagolhatóak“, ezért a szörfösök egyik kedvenc régiója ez. A hét elején két magyar srác meghívására szerveztünk egy pár napos kirándulást ebbe a térségbe. Ők már “utazási üzemmódban” voltak, és több utazóval együtt szervezték a programot, így mi csak becsatlakoztunk. Gondoltuk pár napot mi is eltölthetünk hostelben- mint a vérbeli hátizsákos világjárók-, már csak a hangulat miatt is.

P1040733

                A hostel teraszán. Függőágy, kis medence, a háttérben az óceánpart. Tökéletes!

A program a szokásos volt. Korán kelés, sietés a buszhoz, ami három órával később meg is érkezett az első állomásra, a 150 km-re lévő La Palomába. A gyalogút az állomásról a hostelig jó fél óra lett volna, de amint kiléptünk a terminálról, ismét jött az „égi“, vagyis inkább az urugayi segítség. Egy idegen középkorú hölgy és az apukája álltak meg mellettünk kocsival, megkérdezték, hogy hová megyünk, és felajánlották, hogy elvisznek. Csak úgy. Mert kedvesek. És szeretnek segíteni a turistáknak. A hölgy meg is adta a telefonszámát, hogy ha segítségre lenne szükségünk, keressük meg nyugodtan. Néha azért még mindig csak pislogok a csodálkozástól..

P1040776

                 Emlékművek La Paloma egyik strandján. Itt meghalt szörfösökre emlékeztetnek

Élet a hostelben..

Akár járt már Youth Hostelekben bárhol a világon, az tudja körülbelül, hogy hogyan működik az élet ezeken a helyeken. A többieknek írok erről pár mondatot. A hostel közönsége általában kispénzű, utazó fiatalokból áll, olyan 35 éves korral bezárólag. Érdekes módon akad kivétel is, ők többnyire negyvenes, esetleg ötvenes újra bulizni akaró, esetleg kicsit félresiklott életű úriemberek, akik előszeretettel próbálkoznak a huszonéves lányoknál. Nem tudom ez mennyire általános, de egy vagy kettő eddig minden hostelben akadt, ahol megfordultam. A szobák többnyire hat, nyolc vagy még több ágyasak, jó kis emeletes ágyakkal. WC és zuhanyzó a folyosón. Egy ágy reggelivel -persze országtól és elhelyezkedéstől függően- már 10 dollártól elérhető, tehát elég barátinak mondható. Aki tehát kényelemről, elég helyről, szúnyog- és ordibálásmentes alvásról álmodik, az kerülje el a hosteleket. Ami viszont a kényelmen kívül mindig akad ezeken a helyeken, az a buli, közös programok, és ráérő emberek a világ minden tájáról, akik szívesen cseverésznek egymással, mennek együtt kirándulni vagy csak egy jót buliznak együtt. Azt mondják az egyedül utazók, hogy általában már az első hosteles éjszakától kezdve nem érzik magukat egyedül, hiszen ott rögtön találnak haverokat, vagy akár útitársakat is a következő napokra vagy hetekre. És akkor még a legjobb tippeket nem is említettem, amit az ember az évek óta egy hátizsákkal úton lévő veterán utazóktól kaphat..

P1040832

         Életkép La Paloma utcáján. Vende, vagyis eladó. Feltételezem, hogy a telekről van szó:)

 

Egy félresikerült kirándulás..

Egy ilyen tippet követve vágtunk neki a La Paloma közelében lévő nemzeti parknak, amely egy nagy területű lagúnát foglal magában. Rengeteg különféle madárfaj és flamingók hada látható ott. Legalábbis így hangzott a leírás. A szálláson megismert pár emberrel egyetemben tehát nekivágtunk az elvileg három kilométeres útnak. Négy németből, egy brazilból, és három magyarból állt a kis csapatunk. Először is egy erdőben tévedtünk el, majd többszörös kérdezősködés után is rossz irányt sikerült választani. Sokszor kérdeztem már magamtól mióta Uruguayban vagyunk, hogy miért „segítenek“ eligazodni előszeretettel olyan emberek is, akiknek fogalmuk sincs, hogy hol van az az épület, hely, akármi, amit éppen keresünk. Egyelőre nem találtam választ.. Mikor végre több, mint egy óra elteltével megtaláltuk a jó irányt, csatlakozott hozzánk két hatalmas kóbor kutya is, így már összesen tízen kaptattunk a 35 fokban, remélve, hogy hamarosan megérkezünk. Szerencsére a társaság elég lazán vette a megpróbáltatásokat, én speciel régen nevettem ennyit. Az út egy többszáz hektáros farmon vezetett volna át, de a farmer egyszerűen nem engedett be minket a kutyák miatt. Hiába magyaráztuk, hogy csak kóbor kutyák, és nem hozzánk tartoznak, csak integetett, hogy oda kutyástól be nem jövünk, különben baj lesz. A kutyák persze nem akartak tágítani. A későbbi bemászás még egy lehetőség lett volna, de mivel féltünk, hogy valamelyikünket „véletlenül“ meglövi a kedves gazda, ezért ezt hamar kizártuk, és nekiindultunk a több kilométeres elkerülő útnak. Hatalmas sár, tehéncsordák és elhagyatott viskókon keresztül vezetett az út, ami egyre kevésbé volt vicces. Már több, mint három órája úton voltunk, mikor végre megláttuk a lagúnát, amit végül közel négy és fél óra gyaloglás után el is értünk. Éljen.

P1040840

                                                               Úton..Itt már a végét jártuk. Minden értelemben

Őszintén szólva én a hostelban hallottak és az egész oda vezető teljesítménytúra után kicsit csalódott voltam, ennél valami sokkal szebbet képzeltem el. Lényegében egy nagy tó terült el előttünk, amit alig lehetett megközelíteni a bokáig érő sárban. Flamingó egy darab sem volt, ugyan volt jópár különféle madár, mégis az összkép -legalábbis az én fejemben- egy kicsit gyengére sikeredett. Azért az elhagyatott, tiszta homokos part és a későbbi naplemente egy kicsit javított a dolgon, így azt nem mondanám, hogy abszolút nem érte meg. Ráadásul visszagyalogolnunk sem kellett, mert hárman a csoportból csatlakoztunk egy ott talált lagúna-látogató autós csoporthoz, akik a nap végén vissza is vittek La Palomára.

P1040855

                                                                        Kilátás hazafelé úton. A tetőn ültünk

Az alábbi galériában találtok további fotókat La Palomáról, illetve a nemzeti parkról is.

A kaland másnap is folytatódott, ezúttal egy sokkal érdekesebb helyszínen, hamarosan arról is írok majd! Jó hétvégét ;-)

P1040671

Karnevál Montevideoban

Sziasztok!

P1040712

                                                                                        Karneváli hangulat

Mivel az özönvíz-szerű esőzés a múlt héten végre abbamaradt, így végre egy hét késéssel megtartották a montevideoi karnevált. Mint utólag megtudtam, az itteni karnevál fenn van a világ 10 legnagyobb karneváljának listáján, olyan helyek mellett, mint Velence vagy Rio. Ennek megfelelően egész nagy buli kerekedett itt, ami csütörtök estétől szombat hajnalig tartott. Mikor csütörtök délután arrafelé sétáltunk, gondoltuk, hogy a fotózás és a biztonságérzetünk miatt veszünk két jegyet a nézőtérre, ami elvileg őrzött lesz. A jegyvásárlás még a helyszínen sem volt túl egyszerű; hosszas kérdezgetés és ide-oda sétálgatás után megtaláltuk Juan-t, egy kis fekete rendező srácot, aki elvileg a jegyek eladásában volt illetékes. Egy pár jegy volt is a kezében, és az árakkal is kitűnően tisztában volt (530 peso, kb 5000 Ft két székért), de arról fogalma sem volt, hogy melyik helyek eladóak még. Jó fél óra múlva kaptunk két jegyet egy jobbnak ígérkező sarokba, amiket -mint később kiderült- másoknak is eladott már.

P1040711

                                                                              Utcakép a karnevál kezdetekor

Hét körül érkeztünk meg, és hamarosan kezdődött is a buli. Lényegében ugyanazok a dobos csoportok vonultak fel, akiket már számtalanszor láttunk a környéken, és akikről már korábban is írtam, azzal a különbséggel, hogy most színes jelmezeket, extrém sminkeket és kiegészítőket viseltek. Időközben utánaolvastam, hogy hogyan alakult ki ez a hagyomány és miről is van szó lényegében. Érdekes, úgyhogy röviden leírom Nektek.

P1040664

                                                                                      La mama vieja- el gramillero

Magát a ritmust „Candombe“-nak hívják, amely akkor jelent meg, amikor az afrikai rabszolgákat Dél- Amerikába hurcolták a gyarmatosítók. A rabszolgák ilyen módon, a ritmus változtatásával kommunikáltak egymással. Később megjelent egy csoport, a „la Comparsa“, amely egyesítette a Candombe tradícionális üzeneteit, a hozzá tartozó táncot és annak hagyományait.

A mai napig minden egyes felvonuló csoportnak megvannak azok a tagjai, akik a következő szerepeket töltik be a felvonulás során.

La mama vieja: vagyis az öreg mama, aki alapvetően a fekete dadát szimbolizálja, aki rabszolgatartás idején a gazdagabb fehérek gyerekeivel foglalkozott. Szinte minden esetben kövér, 60 év feletti asszony, aki hosszú, díszes ruhát visel és napernyőt vagy nagy legyezőt visz magával.

El gramillero: egy idős úr, a varázslót szimbolizálja, aki korábban különböző gyógynövényekkel és füvekkel gyógyított. Àltalában hosszú fehér szakálla van, frakkot visel és bottal jár.

A tánc során a mama táncol, és az öregúr folyamatosan udvarol neki, miközben folyamatosan váltogatja a tánca ritmusát, ami lényegében a lélek megtisztulását szimbolizálja. (Úgy néz ki, mintha folyamatosan rázná az áram, és pluszban mozgásszervi problémái is lennének. Érdekes.)

Ezen kívül vannak a zászlóvivők, akik minden csoport élén állnak, és hatalmas zászlókat lengetnek. Az ügyesebbek különböző trükköket is tudnak, például bréktáncszerű showt mutatnak be a földön fekve, miközben lengetik a zászlót. A közönség imádja őket.

P1040510

                                                                                         Zászlósok akció közben

A csoporthoz tartoznak még a ballerinák, akik a férfi nézőkért felelősek, illetve maguk a dobosok.

Az első este jól eltelt, miközben én fotózni próbáltam, J. többnyire a ballerinákat bámulta, akiken szinte alig volt ruha. Ha egy kicsit jobban belegondolok, az én szemem is leginkább rajtuk akadt meg. Leginkább azon csodálkoztam, hogy akadt jó pár „ballerina“, aki a száz kilót súrolta, mégis ezzel mit sem törődve, szinte meztelenül táncolta végig az estét. Azért ez a magabiztosság valahol irigylésre méltó :-) Ezen kívül érdekes volt, hogy a közönség egy része teljesen megőrült a különböző dobosok láttán, hatalmas ujjongás volt, egyesek szinte kordont másztak, hogy megérinthessék a táncoló lányokat, vagy a csoport egy-két másik tagját.

P1040534

                                                                 Balerina. Nála akadtak azért szebbek is

A második napon jöttek -mint később kiderült- a jobb, gazdagabb és régebben működő csoportok. Péntekre nem vettünk jegyet, csak fogtunk egy széket, beállítottuk az emberek közé, és arra ráállva figyeltük a showt. Jó nagy felhajtás volt, a tavalyiról találtam egy rövid videót -a miénk sajnos ezúttal nem lett túl jó-, körülbelül erről volt szó idén is, itt megnézhetitek.

Általában lehet mondani, hogy a zenészek, táncolók többségét, és a közönséget is nagyrészt a szegényebb társadalmi réteg alkotja. Persze az olyan kíváncsi turistákon kívül, mint mi. Főleg a második napon volt néhányszor az az érzésem, hogy nem is Uruguayban vagyunk. Ahhoz már hozzászoktam, hogy minden ilyen bulin fűszag terjeng mindenfelé, de a karneválon sikerült egypár más dolgot is megtapasztalni. Először is a már korábban említett fiatal gengszterek csoportjait itt is mindenhol látni lehetett, többségük az itt kapható legolcsóbb bort vedelte, amit egy literes kiszerelésben ALU dobozokban lehet kapni, úgy, mint nálunk a gyümölcslevek többségét. Nem messze tőlünk üldögélt pár jól megtermett nagyon fekete fiatalember, akik látszólag székeket adtak bérbe. Valószínűleg ez csak amolyan „fedővállalkozás“ lehetett, ugyanis a saját szememmel láttam, hogy arra járóknak fehér porszerű anyagot adtak el, és nem tagadták meg saját maguktól sem az örömet; J.-vel később arra jutottunk, hogy az egyikük legalább négy csíkot szívott fel az alatt a három óra alatt, míg mi ott álltunk. Majd azt a már fent megnevezett borral öblítette le. A por egyébként nem kokain: a neve Pasta Base, és alapvetően kokainszármazék, annál azonban jóval olcsóbb, és a hatása is sokkal kevésbé intenzív. Ez az anyag errefelé nagyon elterjedt azok körében, akik már nem elégszenek meg a fűvel, de nincs pénzük keményebb drogokra. A karneválon egyébként tucatjával láttunk rendőröket, kutyával és speciális felszereléssel is, mégis úgy tűnt, mintha a közterületen való piálás (18 éven aluliaknak?) és drogozás abszolút elfogadott lenne. Pár motozáson és ejnye-ejnyén kívül más akciót nem nagyon láttunk.

Dobosok

                                                                                                       Dobosok

A körülöttünk lévők egyébként az este folyamán egyre „sötétebbek“ és részegebbek lettek, így őszintén szólva kicsit fellélegeztem, mikor egy körül hazaindultunk. Csak hogy „megkoronázza“ az montevideoi közbiztonságról és szituációról való véleményemet, a körülbelül ötperces hazaút során megint megtapasztaltunk egy kisebb indicenst. Szerencsére ezúttal csak „nézőként“. Egyszercsak azt vettük észre, hogy egy középkorú férfi rohan egy kölyök után – az valószínűleg telefont vagy valami hasonlót lopott tőle éppen-, majd egy csoport tizenéves körülveszi, és ütni kezdi. Pár ütés után a férfi a földre került, majd a kölykök el is szaladtak a lopott szajréval. A férfi vérzett, valószínűleg betörték az orrát. A dologban az volt a legfelháborítóbb, hogy mindezt körülbelül húsz rendőr nézte tétlenül az utca másik oldaláról. Hiszen a 18 éven aluliakkal törvény szerint úgysem lehet semmit sem csinálni..

Mikor pár perccel ezután hazaérkeztünk és megnyitottam a Facebookot, a legutolsó poszt szlovákul volt egy szlovák ismerősömtől. Ugyan a nyelvből semmit sem értek, a kép és a cikk mégis nagyon ismerősnek tűnt: A világ legszegényebb elnöke, aki a fizetésének 80 %-át a rászorulóknak adományozza.

Kár, hogy nem csak ő az egyetlen szegény ebben az országban..

A héten újra az óceánhoz látogatunk, La Rocha megyébe, ami Punta del Este és Brazília között található, körülbelül félúton. Legközelebb arról írok majd!    

Mircsifeatured

Riport: És eközben New Orleansban..

Sziasztok!

Mivel jómagam is szívesen olvasok riportokat olyan emberekkel, akiknek érdekesen, vagy kicsit másként alakult az élete, így gondoltam bevezetek a blogon egy külön kategóriát, ahol időnként -az utazás, külföld, más kultúrák témától azért nem elrugaszkodva- különféle személyeket interjúvolok meg. A legelső alanyért nem kellett úgymond messzire mennem, hiszen az Amerikában élő Mircsi egy pár éve jó barátnőm. 

Íme a riport, szerintem érdemes végigolvasni:

Hol élsz most pontosan és hogyan kerültél oda?

New Orleansban élek, lassan már 5 éve. A gimnáziumi évek alatt döntöttem el, hogy az Egyesült Államokban szeretnék egyetemre járni és mellette kosárlabdázni; itt rendkívüli módon támogatják az egyetemi sportokat, ami össze van hangolva a tanulással. Öt évvel ezelőtt kapcsolatba kerültem Forman Józseffel, volt női röplabda szövetségi kapitány a 90-es években. Józsi ekkor a New Orleansi Egyetem (UNO) női röplabda edzője volt és az ő segítségével sikerült kapcsolatba lépnem a női kosárlabda edzőkkel. Innentől kezdve mesebeli a történet, két hét alatt itt voltam New Orleansban.

Hogyan alakult az első éved az egyetemen? Nehéz volt a beilleszkedés?

Az első év rendkívül jól telt! Rengeteg új dologgal ismerkedtem meg, az egész felsőoktatási rendszer máshogy van felépítve, mint otthon. Itt négy év a bachelor, és azután jön a mester diploma.

Tizenhatan voltunk az első egyetemi évemben a csapatban, mindig remek volt a hangulat. A csapattársaim nagy része segítőkész volt: minden hétvégén megkérdezték, hogy minden jól megy-e a suliban, kell—e segítség, vagy szeretnék-e ide-oda menni.

mircsi2

                                                                                Egykori csapattársakkal

Mi/mik voltak a legnagyobb különbségek Magyarországhoz képest?

Az egyik legnagyobb különbség a páratartalom. Nagyon magas a pára márciustól szeptember végéig. Máig emlékszem, amikor kijöttem a repülőtérről 2009-ben, hogy találkozzak az új edzőimmel akik értem jöttek, a szemüvegem teljesen bepárásodott! Augusztus a hurrikán szezon, (New Orleansban nagyon szeretnek mindent valamilyen szezonnak elnevezni) és már büszkén elmondhatom, hogy egyszer már sikeresen evakuáltam egy hétre!

Szembetűnőbb különbség az ételek és italok kérdése. A legtöbb ember Colát és társait iszik egyfolytában és nagyon kevés zöldséget eszik. A gyorséttermi kaják nagyon olcsóak, ezért a legtöbb embernek sokkal kedvezőbb, egyszerűbb és gyorsabb gyorsétteremben enni, mint otthon főzni. A new orleansi konyha egyébként is híres az ételeiről, így nagyon sokan esznek étteremben az otthon főzés helyett.

Milyen város New Orleans, tudnád egy magyarországi régióhoz/ városhoz hasonlítani?

Ez egy nehéz kérdés. A város két külvárossal szorosan össze van kötve, észre sem veszed, hogy már nem New Orleansban vagy. Nagy része a városnak a tengerszint alatt helyezkedik el. Ha erre találsz magyarországi régiót, akkor meghívlak egy bambira, ha megint végre találkozunk! :-) Nagyon sokan azt hiszik, hogy New Orleans a Mexikói-öböl partján fekszik. Ez nem igaz. Egy nagyobb tó van a város mellett, a mi egyetemünk ennek a tónak a partján helyezkedik el: Lake Pontchartain. Végre le tudom betűzni! Rengeteg kisebb híd és csatorna köti össze a tavat az összes kis mocsárral, ami körbeveszi a várost.

Sokszor hallottam hogy New Orleans a legamerikátlanabb város az egész USA-ban. A belvárosban a francia és spanyol hatások érződnek még a koloniális időkből. Sok dolognak van francia neve, utcák, ételek, épületek viselnek kimondhatatlannak látszó, hosszú neveket. New Orleansot imádják a turisták, ebből épült vissza az egész város a hatalmas Katrina hurrikán után.

Mi van ma a helyi újság címlapján? Mi foglalkoztatja ott az embereket a leginkább?

A mai újság címlapján természetesen a super bowl (amerikai foci döntő) összefoglaló van. Mellette riportok a választásról: tegnap volt polgármester és körzeti képviselő szavazás. A new orleansi emberek szeretnek sportról beszélni, (a változatosság kedvéért:-)) a Saints mindenek felett, ez már része a kultúrának. Ezen kívül a közbiztonság egy nagyon kényes téma. Más városok azzel szeretik riogatni az idetartó turistákat, hogy nagyon sok a bűnözés. A politika itt is vízválasztó..

mircsi3

                                                 A Bachelor-diploma átvételekor az iskola elnökével

Mit tud ott az átlagember Magyarországról? Milyenek a külföldiekkel szemben?

Magyarország kényes téma. Mindenki magáénak érzi a: „Are you from Hungary? Oh so then you are hungry hahaha“ . Az átlagember tudja, hogy Európában van, de ezen kívül nem sokat. Páran néha tudják, hogy Budapest a főváros. Természetesen a kivétel erősíti a szabályt: sosem felejtem el, mikor ültem az egyetemen és a mellettem lévő srác emlékezett rá, hogy magyar vagyok és megkérdezte, hogy jól van-e a családom. Nem tudtam miért kérdezi. Pár órával azelőtt történt a vörös iszap katasztrófa, és óra előtt ez a hír árasztotta el az internetet.

Ha egy napra meglátogathatnálak, hová vinnél el mindenképpen? Mi az, amit New Orleansban „nem szabad kihagyni“?

Az evés-ivás mindenképpen középpontban lenne! :-) A napot a francia piacon kezdenénk, aminek csak a neve „francia“ (a helyiek imádnak a francia-spanyol „gyökerekre“ visszavonatkoztatni, például: francia negyed a belvárosban, ami a legtöbb turistát vonzza). Ezután a francia belváros szívében sétálva megnéznénk a St. Louis katedrálist, ami a legrégebbi észak-amerikai templom! Ebéd egy helyi étteremben, ahol cajun ételeket (helyi specialitások) készítenek. Majd villamossal (old school stílus, fapadokkal) végigmennénk a St. Charles vonalon, ami végigvisz a felső városrészben. Itt található két egyetem (Tulane, Loyola- egymás mellett, mindkettő nagyon híres). Kicsit sétálnánk a parkban az egyetem mellett, majd a Magazine streeten vissza a francia negyedbe. Vacsorára Po’boy-t ennénk (francia-szerű kenyérben saláta, paradicsom, majonéz és rántott akármi), majd a Bourbon Streeten zárnánk az estét. Ez a turisták első számú célpontja, amikor a városba érkeznek. Az egész utca jazzbárokból és night clubbokból áll, hiszen New Orleans a jazz őshazája. Remélem, hogy egyszer tényleg el tudunk menni ezekre a helyekre együtt!!

Hogyan alakult a sportkarriered? Milyen rendszerben sportolhat az ember az amerikai egyetemeken?

Az amerikai egyetemi bajnokság lefolyása meg van tervezve minden apró részletig, minden sportban. Az összes divíziót és bajnokságot összefogó szervezet neve NCAA (National Collegiate Athletic Assocation). Az iskolák be vannak osztva három divízióba, ami mind az NCAA alá tartozik. Divízió egy, kettő és három. A divíziókon belül vannak konferenciák: az egy konferenciába tartozó iskolák játszanak egymás ellen a bajnokságban. Minden sportnak megvan az időbeosztása: amerikai football és röplabda ősszel, kosárlabda november és március között, baseball tavasszal, stb. Az összes verseny össze van hangolva, hogy a nézők mindig tudjanak nézni valamit. Minden sportoló négy évet versenyezhet, kivétel ez alól, ha megsérül valaki, ez esetben az az év nem számít, de ez csak akkor működik, ha egy adott % meccset játszott az illető a bajnokságban. Az NCAA rengeteg szabályt alkalmaz, több száz oldalas könyvet adnak ki minden szezonban, külön-külön sportágakra lebontva.

Az én sportkarrierem az Egyesült Államokban kicsit hasonlít egy hullámvasúti élményhez. Elsős koromban, mikor ideértem, első divízióban voltunk, a sunbelt konferenciában játszottunk. A szezon végén az iskola akkori igazgatója úgy döntött, hogy megvonja az összes támogatást a sportoktól és azt szerette volna, ha harmadik divízióban szerepelünk. Második és harmadik évben a csapat nem volt teljes, nagyon sokan itt hagyták az iskolát a divízióváltás miatt. A harmadik évem közepén új igazgatója lett az iskolának, aki visszaadta a pénzt a sportoknak, így a negyedik (utolsó) szezonomban újra első divíziós szinten (vagyis a legjobb szinten) tudtam kosárlabdázni. A szezonok között a korosztályos magyar válogatottban is játszottam, amit nagyon szerettem!

mircsi1

                                            Meccs közben. A fotó az egyetemi újságban is megjelent

Milyen általános szerepet tölt be a sport az amerikai ember életében? Ezen belül milyen a kosárlabda helyzete?

A sport egy összekötő elem az emberek életében-nagyon sokan fanatikusan szurkolnak egy-egy iskolának vagy profi csapatnak. Az őszi hétvégi program: pénteken high school, szombaton egyetemi, vasárnap NFL focimeccset néz a legtöbb ember. Minden régiónak az országban megvannak a saját „csapatai“. Az állami nagy egyetemek a húzó egyetemi csapatok, akiknek mindenki szurkol az államban. Nálunk ez az LSU (Lousiana State University) ami Baton Rougeban található. Ez egy órányi autóútra van New Orleanstól. Az őszi fociszezont semmihez sem tudom hasonlítani. Hatalmas élmény egy LSU footballl meccsen lenni, ahol mindenki lila sárga ruhában tombol négy órán keresztül. Ugyanez érvényes a profi csapatokra is. A mi NFL csapatunk a Saints. Ez a része az itteni kultúrának engem is beszippantott, minden vasárnap fekete- arany színű mezben nézzük a meccset a barátaimmal.

A tavalyi super bowl (amerikai foci döntő) itt volt New Orleansban. A város rengeteget fejlődött az előtte lévő időszakban: megjavították a nagyobb utakat, felújították a villamos síneket és átépítették az egész repülőteret. Ezen kívül rengeteg embert tudtak alkalmazni, a mi sport departmentunk is dolgozott egy kicsit az előkészületekben önkéntesként.

A super bowl után a kosárlabda fog a központba kerülni (végre :-)): mind az egyetemi, mind az NBA meccsek lesznek a legtöbbet nézett sportesemények. Ezek alatt nagy hangsúlyt fektetnek a nézők szórakoztatására, az egész egy nagy show business.

Hogyan telik egy átlagos napod mostanában?

Jelenleg félállásban dolgozom az egyetem sporttal foglalkozó osztályán, mint graduate assistant. Tavaly elhatároztam, hogy itt szeretném megcsinálni a mester diplomámat is és érdeklődtem a sport igazgatónál, hogy van-e valamilyen álláslehetőség. Ezzel a graduate assistantshippel a legjobban jártam: fizetik a tandíjat, cserébe én 20 órát dolgozom egy héten, amiért fizetést is kapok. Persze ez a 20 sosem 20 óra, de egyáltalán nem bánom, mert nagyon szeretem, amit csinálok.

Kilenctől háromig kell az irodában lennem hétköznapokon, plusz az összes sporteseményen dolgozom. Hétfőn kedden és szerdán este 6 és 9 között pedig órán vagyok. Néha sikerül rávennem magam a reggeli edzésre, de ha ez nem jött össze, akkor próbálok munka után, óra előtt edzeni.

Mi /mik voltak a legemlékezetesebb élményeid eddig Amerikában?

Az egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a senior night-on (ez az utolsó hazai meccse minden sportolónak az utolsó éve végén) lejátszották nekem a magyar himnuszt. Az amerikai himnusz minden meccs előtt elhangzik, de a magyar csak akkor, és csak nekem szólt. Másik nagyon emlékezetes pillanat, mikor a családom meglátogatott (a húgom három éve, a szüleim pedig diplomaosztókor), és úgy vezethettem őket körbe, mintha már nagyon-nagyon régóta itt lennék.

A legijesztőbb élmény volt, amikor tavaly augusztusban evakuáltak minket egy közeledő hurrikán miatt. Egy táskát pakolhattunk össze, a szobából mindent fel kellett szedni a padlóról, a matracot az ablak elé kellett tenni. Egy hétig voltunk Jacksonban, Mississippiben, ahol egy kicsi egyetem befogadott minket a régi kollégiumában. Az egy hét csak elővigyázatosság volt, de a Katrina hurrikán után nem csodáltam, és így legalább mindenki biztonságban érezte magát Jacksonban.

Az ország milyen más táján jártál már, és melyik volt a kedvenc?

A kosárlabdacsapattal rengeteg helyre eljutottam: Kaliforniától kezdve New Jersey-ig/New York, Minnesotába a tél közepén, Denverben egy hálaadási tornán is voltunk. Ezen kívül a környező államokban sokszor játszottunk meccseket: Texas, Alabama, Mississippi.

Saját utazásaim alkalmával legtöbbször Floridába mentünk a barátnőimmel: az első tengerparti hely (Pensacola) 4 órányi autóútra van New Orleanstól. Elsős koromban a tavaszi szünetben körbeutaztuk Floridát: levezettünk teljesen Miamiig a nyugati parton, és vissza a félsziget keleti részén. Szuper hét volt!

A kedvenc helyem Denver volt. Nagyon tetszett az iskola, az aréna, és a vidék is gyönyörű volt! Ezen kívül New York is óriási élmény volt, főleg a Karácsony előtti nagy sürgésforgásban. De a legnagyobb kedvenc akkor is New Orleans marad!

Mircsi6

                                                                                               New Orleans utcáin..

Haza fogsz térni Magyarországra? /élni/

Ez jelenleg meg távoli terv, de nem hiszem. Jelenleg mesterképzésen vagyok, amivel decemberben végzek. Ez meg hosszú idő, meglátjuk, mit hoz a jövő!

Most te kérdezhetsz tőlem egyet!:-)

Melyik országban fogunk legközelebb találkozni?

Jó kérdés. Mivel lassan három éve nem találkoztunk, azért lassan ideje lenne..Remélem, hogy a nyár folyamán otthon, Magyarországon, bár Németország is az esélyesek között van. (Mircsi barátja is német, így gyakran megfordul arrafelé)

Aki esetleg szívesen kérdezne Mircsitől amerikai ösztöndíj, egyetem, sportösztöndíj témában, annak szívesen megadom az elérhetőségét. Engem itt kommentben vagy az oldalon szereplő e-mail címen bármikor el lehet érni.

Riporttal tehát valószínűleg csak pár hét múlva jelentkezem, a jövő hét elején viszont jön a beszámoló a montevideoi karneválról! Addig is jó hétvégét Nektek!

Jó sztorik, gondolatok és élmények távoli helyekről egy utazó lány tollából..

Keresned sem kell! játékok MEGAPORT webkereső portál